Mindketten egyetértettek abban, hogy segíteni szeretnének, de nem tudták, hogy mi módon lenne lehetőségük erre. Ezért a közösségi oldalaikon meghirdették a gyűjtést. Akadt olyan édesanya, aki éppen arra járt, és levette kabátját és azt adta oda Sanyiéknak. A házaspár tudja, hogy hatalmas felelőséget vállaltak, éppen ezért azon vannak, hogy a legalkalmasabb helyre juttassák el az összegyűjtött dolgokat. Listában szedték össze azt, amire szükség lehet a családoknak. Az adományok között takarók, hálózsákok, ruhák, plüssök, illetve élelmiszerek is vannak. A gyűjtés még szombatig tart több helyszínen is, de ha a helyzet úgy hozza, akkor a továbbiakban is segíteni fognak.
Egy hónappal ezelőtt született meg az olimpiai ezüstérmes birkózó második gyereke. A birkózó olyat látott, amit nem szeretett volna. A kicsiről rögtön friss képek is kerültek fel a közösségi oldalra. Alig egy hét, és megszületik Bárdosi Sándor kislánya. "Mutatták a fenekedet, nagyon röhögtem. " Hamarosan kistestvért kap Bárdosi Sándor fia, Sanyika. Bárdosi komoly árat fizet élsportoló múltja miatt.
Bárdosi Sándor és kisfia számára igazi apa-fia program a babaúszás, és a birkózó felesége, Ildikó biztos abban, hogy második gyermekük is hamar megismerkedik a vízzel. Varga Vivien, uszodavezető elmondta, hogy 3 hónapos kortól lehet elkezdeni az úszást, amely során tudatos merüléstechnikát tanítanak meg a gyerekeknek, ami által nem a búvárreflexszel merülnek, hanem vezényszóra. Azért érdemes mielőbb elkezdeni az úszásoktatást, hogy minél vízbiztosabbak legyenek a kicsik. Bárdosi Sándor felesége, Ildi szerint azért is jó családi program, mert a gyerekek kellemesen elfáradnak, közben pedig nem csak úszni tanulnak meg, hanem játékosan találkozhatnak a kortársaikkal is. A videó indításához kattints a képre! Forrás: FEM3
házasság hete 2021. 02. 10. 16:20 A házasság a XXI. században sem idejétmúlt intézmény – idén is erre hívják fel a figyelmet a Házasság hete rendezvényei. Bárdosi Sanyiéknak 9 éve működik jól a házasságuk, azt mondják, az a titkuk, hogy ketten együtt semmitől nem félnek. A Házasság Hete Mozgalom több mint két évtizede indult az Egyesült Királyságból, amelyhez Magyarország az elsők között csatlakozott. A már több mint húsz országban jelen lévő mozgalom célja, hogy felhívja a figyelmet a házasság szépségeire, fontosságára, valamint segítséget nyújtson a házasságra készülőknek vagy a párkapcsolati problémákkal szembesülőknek. A Családbarát Ország Nonprofit Közhasznú Kft., a február 5-től Valentin napig tartó időszakban tematikus tartalmakkal, exkluzív interjúkkal, blogokkal, vlogokkal, videóüzenetekkel és Facebook nyereményjátékkal várja az olvasókat a közösségi oldalán. A legfontosabb üzenetük, hogy a házasság a XXI. században sem idejétmúlt intézmény, sokkal inkább a személyes kiteljesedés útja, a párkapcsolat minőségi szintváltása, a felelősségteljes szerelem és a feltétlen bizalom megtapasztalásának életre szóló, nagy kalandja.
Három hónap elteltével már minden visszaállt a régi kerékvágásba, Ildikó tud nagyokat nyújtózkodni, valamint a tükörbe is imád belenézni, mivel egy érett nőt lát viszont. Bárdosi Sándor mellműtét gyerek boldogság
2017. január 2. - 12:50 Bárdosi Sándor és felesége, Ildikó pár hete jelentették be, hogy kisfiuk után újabb gyermekkel bővül a család – írja a Terveztek második babát, de azt nem gondolták, vágyuk ilyen hamar valóra válik, sőt az is, hogy a következő gyermek kislány lesz. Megérzésük bejött, amiről a boldog édesanya írt a Facebook-oldalán. AMI BIZTOSAN ÉRDEKELNÉ Törpenövésű fiatal nő hozta világra gyermekét a kassai kórházban Annamária csupán 123 centiméter magas. Erre mindig emlékezni fognak: az apuka a dermesztő hidegben, az úton segítette világra kislányát 50 méterre voltak a kórház bejáratától, de már nem értek oda. Autóbuszon szülte meg kisfiát egy nő A buszon ülők egy része maga sem tudta, mi zajlik éppen a járművön. HOZZÁSZÓLÁSOK
Gyermekeikért aggódik Bárdosi Sándor felesége 2020-01-09 / Szerző: / Párkapcsolat Bárdosi Sándor felesége elárulta, hogy mindkét gyermekük krupptól szenved. Számtalan álmatlan éjszakát okozott a szülők Sankó és Maja állapota. Ildikó nem is mer a kicsik nélkül aludni, az életveszélyes roham ugyanis bármikor rájuk törhet. "Kristálytisztán emlékszem arra a napra, amikor Sankó először elkezdett ugatva köhögni. 14 hónapos volt, egy szombat este történt, éppen a március 15-i hosszú hétvégén. Fogalmunk sem volt róla, mi lehet ez, így arról végképp nem, hogy valójában ez egy veszélyes betegség előjele" – szúrta ki az édesanya írását a Ripost. Bárdosiék még aznap kórházba mentek Sankóval, amikor kiderült, hogy a pici kruppos, ezért bent tartották őket, éjszaka pedig rá is tört az első roham. Ildikó elmesélése szerint Sankó alig kapott levegőt, lilulni kezdett a szája, de a kórházban azonnal ellátták. "Otthon tudatosult bennem, hogy mennyire vigyáznak ránk "fentről". A krupp jellegzetessége, hogy váratlanul, előjel nélkül tör elő.
Sitemap | Gere Pékség Szigethalom, 2024