Ezt a hardver és szoftver esetén is látjuk majd. Ugyanakkor a Wearables (hordható eszközök) piacán ma minden gyártó szeretné úgy eladni a termékeit, mintha mindenre tökéletes lenne. Nos, ez az esetek nagyrészében nincs így. A legtöbb okosóra rendelkezik ugyan sport funkciókkal, de ezek maximum addig használhatóak, amíg valaki heti 1-2 alkalommal jár el nagyobb sétákra. Akkor viszont valójában semmilyen hozadéka nincs annak, hogy az ember látja mennyit és merre járt, és hogyan változott (nagyjából) a pulzusa. Ahogy eljutunk oda, hogy igen, valóban rendszeresen szeretnénk sportolni és igen, valóban szeretnénk mérésekkel segíteni a fejlődést, onnantól ezek az eredmények vagy túlzottan pontatlanok, vagy egyszerűen hiányoznak. Ez alól talán a Samsung Galaxy és az Apple Watch kivételek, de félreértés ne essék, ők is el vannak maradva a Garmin, Polar vagy Suunto profi eszközeihez képest. Ezeken kívül van még két olyan márka, amiről mondhatjuk, hogy határeset. A Fitbit, illetve a Noki által előbb felvásárolt, majd eladott Withings.
Ezt a Garmin egyelőre csak Amerikában és csak az előző szériás Vivoactive 3 esetén lépte meg. Persze az is igaz, hogy személy szerint 2 telefont, az órát és a számítógépet is folyamatosan figyelem munka közben így nagyon jó érzés, mikor egy hosszabb futáson semmi sem zavar meg. Én a dinamikus lejátszási listákra futok szívesen. Titeket milyen zene motivál? Az előző szakaszban említettem, hogy az óra hozza azokat az okos funkciókat, amik ténylegesen hasznosak. Az óra Bluetooth kapcsolat esetén megjeleníti a telefon valamennyi értesítését, amit testre lehet szabni, sőt akár "ne zavarj" időszak is beállítható. Messenger vagy SMS esetén lehetőség van lájk, és néhány előre programozott válasz visszaküldésére is. A hívásokat lehet fogadni és elutasítani, ahol szintén tudunk, általunk szerkeszthető válasz üzenetet küldeni a hívó fél számára. A klasszikus stopper és időzítő funkciót is megkapjuk, illetve mozgás, stressz, pihenés, víz szükség és menstruációs ciklus emlékeztetők is vannak beépítve.
Mások pedig, főleg a hölgyek, fokozott érdeklődést az óra iránt. 2020-03-04 60 Garmin Venu - sporthoz stílust A Garmin első AMOLED kijelzős modellje a inkább a casual termékkategóriában indul, viszont a fejlett fitnesz és egészségfunkciókat sem hanyagolták el. Csak viszonylag drága. 2020-02-14 53 Garmin nüvi 50 - a célnak megfelel A kistestvér után itt a nüvi sorozat következő variánsa, amely nem nyújt elképesztő extrákat, csak egyszerűen és profin teszi a dolgát. 2011-12-01 58 Garmin nüvi 3790T - a csúcsnavi Nem funkcionalitással tarol a Garmin csúcsmodellje, hanem minőséggel, megbízhatósággal és pontossággal. Célszerszám azoknak, akik komolyan használnák. 2011-06-24 65 Garmin Colorado - túrázáshoz A Garmin egyik legdrágább, geocaching céljára, expedíciók számára kifejlesztett navigációs eszköze került a kezünkbe. Elemzés 2008-05-16 17 Xroad vs zümo - motorosok Két motoros navit hasonlítottunk össze, egy olcsóbbat és egy drágább árfekvésűt. 2008-05-08 26 Nagy naviteszt Avagy van-e élet a navin túl?
Jól felszerelt és sportos – 1. rész Értékelés Tetszett Részletgazdag tevékenységkövetés Remek felépítés Telepíthető alkalmazások Legfontosabb okosfunkciók Nem tetszett Garmin órákhoz képest rövid üzemidő Átlagosnál tovább tart megszokni Részben műanyag ház Csak szilikonos óraszíjat adnak mellé Ez az eszköz annyi érdekes és hasznos funkcióval rendelkezik, hogy a tesztet két részre szedtük. Első körben a külsőt és az általános hardvereket mutatjuk be nektek. Alcatel OneTouch Watch, Samsung Gear Fit 2, Galaxy Watch, Polar loop, Huawei Watch W1, Xiaomi Mi Watch, Garmin Fenix 3 HR és végül Garmin Vivoactive 4s. Az elmúlt négy év során ezeket az órákat teszteltem, és eddig az én abszolút kedvencem a Garmin Fenix 3 HR volt. Ez az óra a cikk írásakor már 4 éve piacon van és ez volt az oka annak, hogy váltottam, frissítettem. Bár a Fenix a Garmin csúcs termékcsaládja, míg a Vivoactive egy alsó-közép kategóriás óra, mégis óhatatlanul összehasonlítja az ember a két eszközt. Küls ő Az óra fekete, szürke, rózsaszín és fehér-arany színekben érhető el.
Sitemap | Gere Pékség Szigethalom, 2024