Annak ellenére, hogy a jogszabályok értelmében csak bizonyos feltételek teljesülése esetén lehet alternatíva a békéltetés: olyan vagyon elleni, közlekedési és bizonyos személy elleni bűncselekmények esetében, amelyek maximum 5 évvel büntethetőek, de kizáró ok lehet például a halált okozó bűncselekmény, vagy ha az elkövető visszaeső. A Barabás Tünde által készített statisztikák alapján kijelenthető, hogy a mediációt általában kis, illetve közepesen súlyos ügyekben választják a felek: majdnem 50 százalékuk vagyon elleni (lopás, rongálás, csalás, sikkasztás), körülbelül 30 százalékuk közlekedési bűncselekmény, a maradék 20 százalékot pedig olyan kisebb személy elleni cselekmények jelentik, mint például a testi sértés vagy a zaklatás. A területi eloszlást vizsgálva megállapítható, hogy a kezdetekkor a fővárosban és Pest, valamint Baranya megyében volt kiugróan népszerű a mediáció. Ez ma is elmondható, de a többi megyében is mind gyakoribb a közvetítés. A szakember szerint bár eleinte az ügyészek és a társadalom részéről is az volt a vélekedés, hogy a mediáció során az elkövető "megvásárolja a büntetés elkerülését", mára egyre többen látják be, hogy a sértettnek éppolyan előnyös lehet a megegyezés.
Itt elsősorban anyagi juttatásra gondoltak a szervezők? Nem, nem feltétlenül. A szponzorrészvételek lényege egyszerű: Több magyar cég érdekelt abban, hogy Bécsben is megismerjék a terméküket, vagy szolgáltatásukat. A szponzorcégek logóját elhelyezzük a meghívókon és külön információs anyagot csatolunk róluk a meghívókra. Utóbbiakkal több mint 5. 000 ügyfelet érünk el. Emellett bemutatásra kerülnek a szponszorok a Bécsi Ujvárosi Ügyvédi Iroda honlapján és természetesen a rendezvényeinken is. Amikor egy magyar származású bécsi pékség volt a szponzorunk, akkor ő látta el a résztvevőket péksüteményekkel, a kozmetikai stúdiós szponzor ajándékutalványokat hozott, melyeket helyben a szeminárium alatt kisorsoltunk, egy fényképész – szponzor készített egy tökéletes fényképsorozatot, úgyhogy minden kreatív szponzorötletnek örülünk. Egy utolsó fontos infó vagy tipp az olvasók számára? Az "utolsó szó jogán", felhívnám az olvasók figyelmét a jelenlegi nyereményakciónkra: A szemináriumokra a részvételi díj befizetésével lehet helyet foglalni, de a résztvevők közül a rendezvény alatt "vissza - sorsoljuk" a teljes részvételi díjat.
D e e jogi szakkérdésekhez nem érthet a titkárság. A cégvezető pedig a saját dolgát szeretné intézni! ; √ Ha külföldi az anyacég, és most már elvárná az aktív németül vagy angolul is beszélő állandó ügyvédi jelenlétet (de tisztán óradíjas megbízásokban ez túl sok költséget okozna a cégnek); √ Ha elért a cég arra a növekedési szintre, hogy az ügyvezető úgy gondolja: egy nem túlzó havidíjat mindenképpen megér az állandó jogi biztonság és a nyugalom. √ Ha a társasháznak már gondot okoz, hogy a közös képviselet láthatóan nem csak a lakókat képviseli. És soka nem fizető tulajdonos, mindig van mit behajtani, átnézni. megírni! Érdekelnek a cégjogász csomagok. Tel: 06/1/225 3041. A megállapodott ügyvédi díjainkból új megbízónktól mindig előleget kérünk az ügy megkezdésekor. Ha Ön már régi, hűséges megbízónkká vált, soha többé nem kérünk előleget Öntől. Az előleg előnye: megbízónk már az ügy legelejétől érezheti: mivel már fizetett előleget a szolgáltatásért, követelheti az eredményeket rajtunk.
2018. 02. 13. 07:00 A Bécsi Ujvárosi Ügyvédi Iroda 2018 –ban is folytatja a UBC, azaz az Ujvárosi Business Coaching előadássorozatot, melyen Bécsben és Budapesten lehetséges a részvétel. A szeminárium lényege, hogy a résztvevők megismerjék az ausztriai cégalapítás 1 x 1 - jét és helyben kapcsolatba léphessenek közvetlenül az előadókkal és más vállalkozókkal is. Az intenzív – közel több mint három órás szemináriumot - kétnyelvű tananyaggal és egy állófogadással egészítjük ki, ahol lehetőség nyílik majd az előadókkal is személyesen megismerkedni. A Ujvárosi Business Coaching vendégei egy személyre szóló oklevelet is kapnak és hozzáférhetnek az online – tananyag adatbázishoz is. Az előadások magyar nyelvűek és azon érdeklődőknek szól, akiket érdekli az ausztriai vállalkozások menete és biztos alapokra szeretné jövőbeli terveit helyezni. Az Ujvárosi Business Coaching ötletgazdájával, Dr. Ujvárosi Veronika, Bécsi Ügyvédnővel, készült interjú részletesebben bemutatja a tudnivalókat az előadásokkal kapcsolatosan és egyben egy nyereményjátékra is felhívja a leendő résztvevők figyelmét.
Sitemap | Gere Pékség Szigethalom, 2024