Az általunk biztosított távközlési eszközöket (pl. bérelt telefonkészülék, GSM terminál adapter, modem, beltéri vevőegység stb. ) kényelmesen és díjmentesen feladhatod részünkre a Magyar Posta valamennyi teljes körű csomagfelvételt ellátó postahelyén. A lemondáskor átadott tájékoztató levéllel, illetve a kiküldött lemondást visszaigazoló levéllel vagy SMS-el, valamint a leadásra kötelezett eszközökkel keresd fel a valamelyik, lakóhelyedhez közeli postát. Ott a dokumentumok felmutatásával annyi előre legyártott (és a központi raktárunk címével ellátott) csomagolódoboz átvételére vagy jogosult, amennyi eszközt le szeretnél adni. A doboz lezárását követően, a feladó helyre neked csak a saját adataidat kell feltüntetned (név, cím, MT ID). A csomag feladása díjmentes és biztonságos, melyre a lemondástól számított 14 napon belül kerülhet sor. Amennyiben a postákon éppen nem áll rendelkezésre megfelelő doboz, kérjük, hogy ezt a problémát az adott postahivatalban jelezd.
MrCsiT őstag Az a gyakorlat, hogy tarifacsomag váltás után, az első számlában nem csak a tört havi, előző- és aktuális csomag havidíjra vonatkozó összeget, de a következő havi teljes díjat is, előre kifizetteti a Voda, ez - a Vodafone-nál számít normálisnak? - vajon a többi szolgáltató is így csinálja, tudjátok esetleg (érdekességképp)? - és akkor 1 havi díjon "ül" a szolgáltató, és csak akkor kapom vissza ha bontom a szerződést, vagy a következő haviban jóváírják?. hogy van ez? Konkrétan: csomagváltás után, a januári számlán rajta van a február hónapra esedékes előfizetési díj is. Azt elolvastam már több helyen, hogy "ez a Vodafone gyakorlata" de arról egy kukk sincs, hogy hogy van tovább a történet, mi történik az előre levont következő havi díjjal? [ Szerkesztve] "Nekem a "link" egy hivatkozás legyen, ne egy ember?! " - by
Ez a cikk legalább 1 éve frissült utoljára. A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek. Érdekes SMS-t kapott egy ismerősöm a mai nap folyamán a Vodafone-tól, amin tulajdonképpen mi is meglepődtünk. Korábban már hallottam róla, hogy telekommunikációs cégek meg szeretnék szüntetni az ingyenes (de forgalomlassítós) túlforgalmazást. Azonban ezt még nem sikerült nekik, viszont a Vodafone egy érdekes, etikai szempontból elgondolkodtató lépést tett az ügyben. A fenti táblázat a Vodafone oldalán található meg, és jól látható, hogy van egy "Automatikus Plusz Adat opció", amit az ügyfelek előfizetésére automatikusan aktiválnak is. Tehát, ha valaki a RED díjcsomagjában elérné a havi adatforgalmi keretét, akkor ez a plusz adat opció azonnal aktiválódik, 500Ft-tal megterheli a Vodafone az előfizetést, és 150MB további felhasználható adatforgalmat kap. Erről egyébként tájékoztatják az előfizetőket is SMS formájában, azonban azt nem közlik, hogy ez természetesen a Vodafone ügyfélszolgálatán lemondható: Arról is tájékoztatnak, hogy innentől kezdve a havi adatforgalmi keret, illetve az ilyenkor automatikusan aktivált plusz 150MB felhasználása után már nem sebességkorlátozást kapnak az előfizetők a további túlforgalmazáskor, hanem 0/0 Mbit/s-re korlátozzák őket, tehát nem lesz internetelérésük a következő számlázási ciklus kezdetéig.
Van, hogy már a PC kikapcsolása után 1-2 órával nem éled a PC, de olyan is van ritkán, hogy még 24 órával PC kikapcsolása után is sikeres az élesztés. Amikor WAN felől már nem éled a PC, de LAN-on 255. 255. 255 broadcast címre elküldöm a magic packet-et akkor gond nélkül ébred. Egyértelmű tehát, hogy valamilyen oknál fogva HGW egy idő múlva elfelejti, hogy a fixált belső IP cím mögött kliens van, és nem forwardol már oda semmit. Történik ez annak ellenére, hogy a DHCP bérleti időként megadott 7 nap még bőven nem telt le. Van bárkinek ötlete mitől lehet ez? "... Feltalálom a hidegfúziót oszt reszeltek az amcsiknak... ":)))
Sitemap | Gere Pékség Szigethalom, 2024