Újra levetkőztetné az egyik magazin azokat a celebeket, akik korábban már a Playboyban megmutatták bájaikat. Az érintetteket még nem keresték meg hivatalosan, ám a Hír24 kíváncsi volt arra, hogy egyáltalán ledobnák-e újra ruháikat a hírességek. Egyelőre titok, hogy melyik magazinról van szó, de az biztosnak tűnik, hogy jövő év elejére tervezik a szexi képek elkészítését és állítólag sok pénzt fizetnének azoknak, akik vetkőznek. A hírek szerint Nyertes Zsuzsát, Xantus Barbarát és Zalatnay Cinit is meg szeretnék keresni, de mások neve szintén szóba került. Annak idején egyébként kuriózumnak számított, hogy színésznők, illetve olyan művészek mutatták meg magukat a nyuszis magazinnak, akik korábban nem modellkedésből éltek és nem igen láthattuk őket ruha nélkül. A fotósorozatoknak nyilvánvalóan éppen ezért volt óriási sikere. Nyertes Zsuzsát senki nem kereste még meg az említett felkéréssel, de mint mondja, nem zárkózna el attól, hogy újra megmutassa magát. Természetesen előzőleg alaposan mérlegelné a körülményeket, egyebek mellett azt, hogy melyik magazinban jelennek meg a felvételek, ki készíti azokat és az is számítana, hogy kiket kérnének még fel a képsorozatra – mondta a színésznő a Hír24-nek.
Xantus Barbara A Familia Kft. egykori Krisztája volt az első magyar színésznő, aki megvált a ruháitól 1999 novemberében. Nem bánta meg a vetkőzést, igaz, a lánya háromévesen megjegyezte, hogy jó a haja a képeken. Szerinte egyáltalán nem ártott karrierjének a fotózás, amire férje, Szurdi Miklós is elkísérte. Mint színésznő a kereskedelmi tévékben és filmeken azóta nem igazán találkozhatunk a nevével, ő is inkább a színpadon kamatoztatja tehetségét. Mi utoljára tavaly januárban írtuk róla, hogy ha kettesben akar maradni férjével, akkor azt mondja a gyerekeinek, hogy beszélget a papával.
Détár Enikő Détár Enikő hosszú évek óta van a képernyőn, már eleve befutott színésznőként került oda, de valamiért ő is a 2000-es évet választotta, hogy megmutassa a világnak: 36 évesen is lehet jól kinézni, ezt ma MILF-nek hívjuk, de erről akkor még gőzünk sem volt. Az mindenesetre tény, hogy Détár Madách színházas szerepei mellett, 2000 óta folyamatosan nemcsak hogy a színházi világ aktív szereplője, de időközben el is celebesedett, így fordulhat elő, hogy szintén vetkőző férje és az ő - akár szerelmi, akár egészségügyi - kálváriája gyakorta kerül címlapokra. Hatással volt a karrierjére, hogy megvált a ruháitól? Mennyire? Fésűs Nelly Ő is Gór Nagy Mária szárnyai alól került 1996-ban az Operett Színházhoz, és ő is 2000-ben dobálta le a ruháit a magazinnak, mondván ekkor volt itt az ideje a vetkőzésnek. 2002-ig volt színházánál, de később az Operett mellett álló Moulin Rouge egyik elsőszámú dívájaként tevékenykedett, '98-'99 között pedig még arra is jutott ideje, hogy beugorjon a Barátok Köztbe, mint szinte az összes vetkőző színésznőnk, (bár ma már valamiért nem is vetkőzhetnek az RTL Klub sorozatának szereplői).
- GYŐZTESEK GYŐZTESEI - Karriereket indított be a Sztárban Sztár új évada. A sikeres szériát Vavra Bence nyerte, de a többiek sem csüggedtek. A kulisszák mögött követtük végig a döntőt. - JÁTSZVA DOLGOZNAK - Mindenkit lebuktatnak és még a tévéből is kiszagolják a pénzt meg a drogot a NAV keresőkutyái. Fájhat a bűnözők feje, megnéztük, hogyan tanulnak.
Megváltoztatta szerelmüket az utazás Évek óta dédelgetett álmát váltotta valóra Varga Viktor. Még februárban a szerelmével együtt egy egész hónapra hátra hagyták Magyarországot és elindultak közös életük eddigi legnagyobb kalandjára Peruba. Emberkereskedőktől félnek a határon Évente több ezer embert érint, mégis alig vesszük észre. Persze ez nem véletlen, az emberkereskedők tesznek róla, hogy a tevékenységük rejtve maradjon. Van, akit szolgaként tartanak és olyan is van, akinek a testét zsákmányolják ki. A magyarországi szakértők pedig egyetértenek: a menekült helyzet miatt a határmentén fokozottan kell most figyelni erre a veszélyre. Félt az apjától, nem emlékszik mindenre Weisz Fanni és édesanyja, Léránt Ágnes mögött embert próbáló időszak van. A siket modell öt évig nem beszélt a családjával, ám mostanra anya és lánya újra egymásra találtak. Nemrég előkerültek a régi családi felvételek Fanni gyerekkorából, amiket most először nekünk mutattak meg. Fanni és az édesanyja nosztalgiázás közben mesélnek arról, hogy hogyan indult Fanni modell karrierje és hogy gyerekként veszítette el az édesapját, aki az alkoholt választotta helyettük.
(1983) Csodatopán (1984) Linda (1984–1989) Kaviár és lencse (1985) A kaméliás hölgy (1986) Az angol királynő (1988) Napóleon (1989) Polizeiruf 110: Der Tod des Pelikan (1990) Família Kft. (1991) Űrgammák (1995) Barátok közt (2001) Entertainment Új Gálvölgyi-show (1991–1992) Gálvölgyi szubjektív (1994) Kern András-bohózatok Színésznők a kifutón Gálvölgyi-show (2005–2007) Best of 50 Gálvölgyi Kabarémúzeum (2006) Syncing [ edit] Flug des Falken (1985) Spinédzserek (1996–1999) Titkolt titkos ügynök (1991) CDs and audiobooks [ edit] Little Red Riding Hood and other Grimm Tales References [ edit] External links [ edit] Magyar színházművészeti lexikon. Főszerk. Székely György. Budapest: Akadémiai. 1994. ISBN 963-05-6635-4 Online elérés Nyertes Zsuzsa in Zsuzsa Nyertes at IMDb
Sitemap | Gere Pékség Szigethalom, 2024