A Sound BlasterX H6 leválasztható mikrofont és virtuális térhangzást kínál. Bemutatásra került a játékosoknak szánt Creative Sound BlasterX H6 fejhallgató, amelynek 50 milliméteres, neodínium mágnessel működő hangszóróit konzollal és számítógéppel is élvezhetjük. A virtuális térhangzással megspékelt headset USB és 3, 5 milliméteres jack csatlakozón keresztül is összeköthető szeretett eszközünkkel, a legtöbb funkció eléréséhez viszont természetesen PC szükséges. [+] A fekete színű, matt műanyagból készült ház memóriahabos, cserélhető fülpárnák segítségével érintkezik hallószerveinkkel, a csipogók másik oldalán pedig változtatható színű RGB világítást helyeztek el a tervezők. A lecsatlakoztatható, zajszűrős ClearComms mikrofont dedikált gombbal némíthatjuk el, mellette pedig kapunk egy hangerőszabályzó tárcsát is, ezeket a legtöbb konkurenssel ellentétben nem a vezetéken, hanem a készülékházon találjuk. A filmezésre, zenehallgatásra és játékra beállított hardveres EQ-profilok mellett használhatjuk a Sound Blaster Connect szoftvert is a hangzás finomhangolására.
Ambient Monitoring [+] Bekapcsolt állapotban lehetőségünk van a környezeti zajok beengedésére az Ambient Monitoring funkció aktiválásával, így játék közben nem szükséges választanunk csapattársaink és családtagjaink között. A Creative Sound BlasterX H6 árazása 80 dollár körül alakul, a várható szállítási idő azonban még nem ismert.
Nagyon gyakori a kismamák körében a bőrviszketés, főleg a terhesség vége felé, amikor a bőr már nagyon igénybe van véve. A terhesség alatt előforduló jelentősebb bőrbetegségek egyike az atópiás kiütés, ami ekcémás bőrtüneteket jelent, viszketéssel, piros foltokkal. Polymorph terhességi kiütésnek nevezzük azokat az apró viszkető kiütéseket, melyek először a has striáiban alakulnak ki, majd a törzsre, fenekekre, végtagokra terjednek. A várandós nők hasán és combjának felső részén jelentkező piros alapon megjelenő csalánkiütésszerű apró göböcskék, hólyagok jelennek meg a harmadik trimeszterben, szinte közvetlenül a szülés előtt. Magától gyógyul, s semmilyen magzati károsodást nem okoz. Nem hangzik valami fényesen a herpes gestationis, melyet nem egyenlő a herpesz vírus által okozott apró hólyagos kiütésekkel. Ezt a betegséget autoimmun mechanizmus váltja ki a terhesség 2. vagy 3. trimeszterében. Ezek hólyagos, csalánkiütés szerű bőrbetegséghez hasonlítanak. Nem tudnám fejből leírni a nevét, de impetigo herpetiformis a bőrbetegségek másik válfaja, mely során láz kíséretében testszerte gyulladásos alapon ülő pattanásszerű kiütések alakulnak ki.
A plüss jellegű műbőr fülpárnái páratlan kényelmet nyújtanak a hosszú játékmenetek alatt anélkül, hogy ez befolyásolná a hangzást. Lecsatolható zajcsökkentő mikrofon A lecsatolható zajcsökkentő mikrofon kiszűri a környezeti zajokat, így tisztán fognak hallani téged még zajos környezetekben is. Amikor nem játszol, csatold le a mikrofont a headsetről, így egy kompakt fejhallgatót kapsz, ami kész a zenére út közben. Így is ismerheti: Sound BlasterX H 3 70 GH 034000000, SoundBlasterXH370GH034000000, Sound BlasterX H3 (70GH 034000000) Galéria
Típus Fejhallgató Adatátvitel Vezetékes Csatlakozás 3. 5 mm Jack Min. frekvencia 20 Hz Max. frekvencia 20000 Hz Érzékenység 118 dB Névleges impedancia 32 Ohm Kábelhossz 120 cm Mikrofon Van Hangerőszabályzó Nincs Tömeg 225 g Hibát talált a leírásban vagy az adatlapon? Jelezze nekünk! Gyártó: Creative Modell: Sound BlasterX H3 (70GH034000000) Leírás: Hordozható analóg gaming headset Tisztább, hangosabb, keményebb, jobb. A Sound BlasterX H3 kifejezetten a hordozhatósághoz és a kényelemhez lett tervezve. Egy hordozható analóg gaming headset ami könnyű és kényelmes. Hajtsd össze, és vidd magaddal, bárhova is visz a játékszenvedélyed. Robusztus, könnyű, és összehajtható kialakítás A Sound BlasterX H3 úgy készült, hogy ellenálljon a napi igénybevételnek. Tartós, ütésálló műanyagból készült, ami elég kemény, hogy túlélje az utazás alatti ütéseket és koccanásokat. Összehajtva elfér a hátizsákodban a billentyűzet, az egér, és az egérpad mellett. Zajszűrő körkörös dizájn A Sound BlasterX H3 fül körüli körkörös kialakítású.
Sitemap | Gere Pékség Szigethalom, 2024