Cél a fenntarthatóság Itthon is cél a 21. század elvárásainak megfelelő agrárium, amely mindig a helyi gazdaságot támogatja, zöld, fenntartható és környezetbarát. A Pannonia Bio Zrt. a zöld gondolkodást saját működésénél és az általa gyártott termékeknél egyaránt fontosnak tartja: mind a gyártási folyamatoknál ügyelnek az energiafelhasználás mértékére és a klímabarát szempontokra, mind az előállított bioetanol értékesítésével is hozzájárulnak az üvegház hatású gázok kibocsátásának mérsékléséhez, beleértve ebben a széndioxid szennyeződés radikális visszaszorítását is. A Pannonia Bio által előállított bioüzemanyag évente 800 000 tonna széndioxid kibocsátását előzi meg az EU közlekedési szektorában. Az új egység a vállalat hároméves fejlesztési tervének részeként épült meg, a projekt következő állomása egy világszinten is újdonságnak számító árpafeldolgozó üzem létesítése lesz. Aktuális álláshirdetések Ha az agrárium területén szeretnénk elhelyezkedni, mindenképp nézzünk körül az aktuális álláshirdetések között – ezeket itt találjuk.
A jelenlegi beruházás része a Pannonia Bio 2020-ban indult 3 éves fejlesztési tervének, aminek a következő állomása egy világszinten is újdonságnak számító árpafeldolgozó üzem létesítése lesz. A most átadott üzemet 3, 5 milliárd forintból valósította meg a vállalat, saját és piaci banki forrásból. Ugyanezen fejlesztési terv keretében, a megvalósult energiahatékonysági és megújuló energia felhasználási beruházások eredményeként nagyságrendileg 25%-kal csökken az üzem fosszilis alapú energiafelhasználása. A Pannonia Bio éves szinten több, mint 500 millió euróval (közel 156 milliárd forinttal) járul hozzá a magyar GDP-hez. több mint ötezer munkahely létrejöttéhez járult hozzá a térségben A dunaföldvári üzemben folyamatos bővülés mellett több, mint 300-an dolgoznak, és az új gyáregység átadásával is 10 újabb állás jött létre. Ennek köszönhetően a régió legnagyobb foglalkoztatói közé tartoznak. A vállalat munkaerőigényének is köszönhetően az üzem környezetében megállt a korábban súlyos problémákat előrevetítő elvándorlás.
A Pannonia Bio harmincnál is több országba exportál. A magyar alapanyagból készült termékek iránt óriási a kereslet, hiszen például az Európai Unió mezőgazdaságának fehérjehiányának csökkentésével az európai élelmiszerbiztonságot is erősíti a Tolna megyei gyár. A vállalat a zöld gondolkodást saját működésénél és az általa gyártott termékeknél egyaránt előtérbe helyezi. A Nemzeti Tiszta Fejlődési Stratégia elveivel, illetve Magyarország klímastratégiájával összhangban az energiahatékonyság komoly hangsúlyt kap a tevékenységükben. Nem csupán a gyártási folyamatoknál ügyelnek az energiafelhasználás mértékére, valamint a klímabarát szempontokra, hanem az előállított bioetanol értékesítésével is hozzájárulnak az üvegház hatású gázok kibocsátásának mérsékléséhez, beleértve ebben a széndioxid szennyeződés radikális visszaszorítását is. A Pannonia Bio által előállított bioüzemanyag évente 800 000 tonna széndioxid kibocsátását előzi meg az EU közlekedési szektorában. Rost – fotó: Pannonia Bio Zrt.
Süli János tárca nélküli miniszter, a térség országgyűlési képviselője a vállalat és a térség kölcsönös előnyökre épülő kapcsolatát emelte ki az üzemátadó kapcsán. "Dunaföldvár és a Duna-menti Kiemelt Fejlesztési Térség hangsúlyozottan fontos a számunkra: csak a közútfejlesztéseket számba véve 60 kilométernyi új út épül, illetve több mint 330 kilométernyi utat újítunk fel – emelte ki beszédében a miniszter. A régiónkban régóta nem tapasztalt infrastruktúra-fejlesztés zajlik, amelynek köszönhetően térségünk egyre vonzóbb a beruházni vágyók körében. Dunaföldvár iparának fejlődését jól jelzi a mai üzemegység-átadás is. a térség egyik legnagyobb foglalkoztatója, ráadásul egy olyan innovatív cég, amely az elmúlt járványidőszakban jelentős szerepet kapott a koronavírus elleni védekezésben is. A biofinomító ingyenesen biztosított – általa gyártott – fertőtlenítőszereket a hazai kórházak és egészségügyi intézmények számára. " A miniszter elmondta, hogy a kormány tagjaként és országgyűlési képviselőként is azon dolgozik, hogy segítsék a helyi emberek boldogulását.
A Pannonia Grow elnevezésű új egységben előállított 15. 000 tonna szerves talajjavító termék előnyös helyzetbe hozza a magyar gazdákat, ezen túlmenően pedig kitűnően szolgálja az európai mezőgazdaság fenntarthatóbbá és zöldebbé tételét célzó "termőföldtől az asztalig" agrárstratégia céljait – számol be pénteki közleményében a vállalat. Ismertetik, hogy a Pannonia Bio már most is több százezer tonna GMO-mentes takarmányt állít elő, amely javítja az európai állattenyésztés élelmiszerbiztonságát. A vállalat ezen felül több százezer tonna hagyományos és fejlett bioüzemanyagot is előállít. Mint írják, az új termelőegység a vállalat hároméves fejlesztési tervének részeként épült meg. Süli János tárca nélküli miniszter, a térség országgyűlési képviselője a vállalat és a térség kölcsönös előnyökre épülő kapcsolatát emelte ki az üzemátadó kapcsán. "Dunaföldvár és a Duna-menti Kiemelt Fejlesztési Térség hangsúlyozottan fontos a számunkra: csak a közútfejlesztéseket számba véve 60 kilométernyi új út épül, illetve több mint 330 kilométernyi utat újítunk fel" – emelte ki beszédében a miniszter.
A zrt. 2019-ben 27, 5 százalékkal növelte értékesítését, bevétele meghaladta a 367 millió eurót, valamint 152 százalékkal, 95, 8 millió euróra nőtt a zrt. adózás előtti eredménye. A növekedést az erős etanol árak is elősegítettek – írták. Kitértek arra, hogy 2020 elején a koronavírus-járvány miatt gyengült az etanol iránti kereslet, ami gyengítette az etanol árát, és befolyásolhatja a cég idei profitját, de azt is megjegyezték, hogy a Pannonia Bio üzleti kilátásai pozitívak. A zrt. a 2019 és 2021 közötti beruházási programban energiahatékonysági fejlesztéseket is megvalósít a meglévő üzemegységein, amelytől 0, 8 petajoule energia megtakarítását várják. A közlemény szerint ez a mennyiség elegendő ahhoz, hogy Magyarország teljesítse a kitűzött energiahatékonyság-javítási céljainak 10 százalékát. Beszámoltak arról, hogy a napenergia-iparágban végrehajtott befektetéseknek köszönhetően ez év végére legalább 35 megawatt kapacitású, működő naperőmű lesz a Pannonia Bio tulajdonában. A Pannonia Bio leányvállalata, a Pannonia Solar Zrt.
2019 óta folyamatosan bővíti portfólióját naperőművekkel az ország különböző pontjain; jelenleg több mint 40 projekt van a cég tulajdonában, melyeknek körülbelül egyharmada már működik. MTI Hírlevél feliratkozás Ne maradjon le a legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket! Feliratkozom a hírlevélre Hírlevél feliratkozás Ne maradjon le a legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket! Feliratkozom a hírlevélre
Sitemap | Gere Pékség Szigethalom, 2024