Ennek érdekében olyan személyeket kerestünk, akik nemcsak el tudják érni az új célközönségeket, de szakmailag is hitelesek, kiemelkedőek. Lékai-Kiss Ramóna rögtön ideális választásnak tűnt, hiszen amellett, hogy elismert színésznő és műsorvezető, kisgyermekes anyuka is, így méltó példakép lehet a hölgyek számára. Stohl András sal hasonlóan voltunk, hiszen András kiemelkedő színészi és műsorvezetői eredményei mellett 4 gyermekes apuka, így nem fért kétség hozzá, hogy hitelesen képviseli majd a márkát. " – nyilatkozta Fonay Gergely, az Auchan Korzó brand mögött álló Ceetrus Hungary Kft. marketing vezetője a döntéssel kapcsolatban. Mindkét közszereplő örömmel fogadta az Auchan Korzó felkérését. Lékai-Kiss Ramóna így fogalmazott az együttműködéssel kapcsolatban: "Különleges megkeresés ez a számomra, hiszen az Auchan Korzó a vásárlás mellett élményeket is nyújt, és pont emiatt éreztem azt, hogy közel áll hozzám. Andrással a közös munka során szeretnénk megmutatni, hogy az Auchan Korzó milyen lehetőségeket tartogat a vásárlók számára, hiszen nemcsak a napi teendőket intézhetjük el, hanem kikapcsolódhatunk, gasztroélményeket szerezhetünk és hasznos időt tölthetünk el itt a családunkkal és a barátainkkal. "
Lékai-Kiss Ramóna és Stohl András szeptembertől a márka közösségi média felületein és weboldalán is népszerűsítik az Auchan Korzót. A Ceetrus Hungary Kft. által üzemeltetett Auchan Korzó az idei évben megújítja marketing tevékenységét, és ennek keretében új márkanagykövetekkel dolgozik együtt. A márkához országszerte 18 Auchan áruházban csaknem 650 üzlet, szolgáltató, étterem és kávézó, köztük számos ismert világmárka tartozik. Az áruházakban körülbelül 71 millió látogató fordul meg évente. Az Auchan Korzó márkafrissítése tavasszal kezdődött, melynek következő mérföldköveként Lékai-Kiss Ramóna, a Barátok Közt volt szereplője, és az RTL Klub X-Faktor és Reggeli műsorának háziasszonya, valamint Stohl András, Jászai Mari-díjas színművész, a TV2-n futó Piramis műsorvezetője, illetve a Bödörék című sorozat főszereplője 2020 szeptemberétől egy hosszútávú együttműködés keretében népszerűsíti az Auchan Korzó márkát. "Idén az Auchan Korzó kommunikációs stratégiáját újra alkottuk, és a célcsoportjainkat is kibővítettük.
Auchan dátumtól érvényes 2022. 04. 07. Éppen a Auchan aktuális akciós újságát nézi, amely 2022. 07. dátumtól 2022. 20. -ig érvényes. Az újságban 48 oldalon talál információkat az aktuális kedvezményekről. Látogasson rendszeresen a Kaufinóra, és szerezzen aktuális információkat minden magyar akciós újságról.
Sitemap | Gere Pékség Szigethalom, 2024